A Junior Art Center  2 éves alapképzése végén kitűnő eredménnyel államvizsgáztam, majd ezt követően az 5 szemeszter mesterkurzus zárásaként sikeresen védtem meg diplomamunkámat.

Azóta folyamatosan bővítem tudásomat szakmai előadások, továbbképzések látogatásával, valamint figyelemmel kísérem az újításokat, a legújabb trendet.

Tervező tagja vagyok a Lakberendezők Országos Szövetségének.

Tervezői munkám során amennyiben alaprajzi módosításra is lehetőség van, azt minden esetben a berendezéssel együtt készítem, ugyanis e nélkül értelmetlen és komolytalan lenne építészeti tervet készíteni, elfogadni, és megvalósítani.

Éppen ezért ajánlom, hogy már az építészeti terv készítés fázisában keress meg, mert ekkor lehetőség van arra, hogy a belső tereket ne csak a ház külső megjelenéséhez igazítsuk, hanem megépítés után berendezhető is legyen a Te elvárásaidnak, igényeidnek megfelelően.

Elismeréseim, díjaim

  • A 2016. Style&Draw pályázat különdíjasa,
  • A RAVAK Hungary Kft. és a Top Trade Kft. jutalmazottja.

A jó térszervezés mellett minden esetben törekszem a tökéletes összhangra, fontos számomra a funkció és design egyensúlya, a harmonikus otthon megteremtése a tér adottságait és a Megrendelő igényeit összevetve.

Nincs kedvenc stílusom, minden esetben alkalmazkodom Ügyfelem ízléséhez, stílusához, így minden egyes feladattal változatos, egyénre szabott, praktikus terek születhetnek.

A közel 20 éves szakmai tapasztalattal számtalan lakást, házat formáltam, terveztem irodákat, üzleteket. Számomra legfontosabb az elégedett Ügyfél, célom, hogy otthonodat olyanná varázsoljam, amiről mindig is álmodtál, és amiben ezentúl igazán otthon érzed magad.