Mielőtt avatott értője lettem volna hivatásomnak, magam is szívesen rendezgettem, csinosítgattam otthonomat, viszont mindig éreztem, hogy hiányzik valami.
Valami, amit a tökéletes elrendezés, a teljes szín- és stílus harmóniája adott volna hozzá.

A tudást a Junior Art Center-ben szívtam magamba.
A 2 éves alapképzés végén kitűnő eredménnyel államvizsgáztam, majd ezt követően az 5 szemeszter mesterkurzus zárásaként sikeresen védtem meg diplomamunkámat.

Azóta folyamatosan bővítem tudásomat szakmai előadások, továbbképzések látogatásával, valamint figyelemmel kísérem az újításokat, a legújabb trendet.

Tervezői munkám során amennyiben alaprajzi módosításra is lehetőség van, azt minden esetben a berendezéssel együtt készítem, ugyanis e nélkül értelmetlen és komolytalan lenne építészeti tervet készíteni, elfogadni, és megvalósítani.  Éppen ezért ajánlom, hogy már az építészeti terv készítés fázisában keress meg, mert ekkor lehetőség van arra, hogy a belső tereket ne csak a ház külső megjelenéséhez igazítsuk, hanem megépítés után berendezhető is legyen a Te elvárásaidnak, igényeidnek megfelelően.

A jó térszervezés mellett minden esetben törekszem a tökéletes összhangra, fontos számomra a funkció és design egyensúlya, a harmonikus otthon megteremtése a tér adottságait és a Megrendelő igényeit összevetve.

Nincs kedvenc stílusom, minden esetben alkalmazkodom Ügyfelem ízléséhez, stílusához, így minden egyes feladattal változatos, egyénre szabott, praktikus terek születhetnek.

A több, mint 10 éves szakmai tapasztalattal számtalan lakást, házat formáltam, terveztem irodákat, üzleteket. Számomra legfontosabb az elégedett Ügyfél, célom, hogy otthonodat olyanná varázsoljam, amiről mindig is álmodtál, és amiben ezentúl igazán otthon érzed magad.

A TERVEZÉS FOLYAMATA


Bár a tervezés folyamata projektenként változó lehet, egy alapvető áttekintést nyerhetsz a tervezés egészéről


A tervezés szakaszai:

     

I.fázis: Konzultáció

  •     Személyes igények, elvárások, elképzelések megbeszélése, projektre szánt budget nagysága
  •     Árajánlat  (max. 2 munkanapon belül e-mailben küldöm)
  •     Megállapodás/Szerződéskötés
  •     A tervezésben érintett helyszín felmérése, fotók készítése a jelenlegi állapotról (amennyiben távtervezés, alaprajzot kérek)

Szerződéskötéskor a teljes összeg 50%-ának megfizetése szükséges

II.fázis: Koncepció terv

  • Funkcionális térszervezés; azaz a belső terek személyre szabott optimális kialakítása, bemutatva alaprajzon és fotorealisztikus 3 dimenziós látványképekkel
  • Berendezési alaprajz méretezett bútorokkal
  • A berendezési tárgyakból több változatot is felajánlok, melyek mindegyike illeszkedik a térbe, ezekből kiválasztható a végleges.íy

A koncepció terv átadásakor esedékes a honoráriumom további 25 %-ának megfizetése.

A koncepció terv gondos átbeszélése után születik meg a végleges változat, tehát a  terv átadását követően még van mód tervmódosításra, további ötletelésre, finomításokra.

III. fázis: Kiviteli terv

  • Berendezési alaprajz méretezve
  • Gipszkartonozási terv (design álmennyezethez – amennyiben tervezésre kerül)
  • Elektromos kiállások helyének meghatározása (lámpa helyek, kapcsolók, dugaljak elhelyezése, kapcsolási terv)
  • Konszignáció (a betervezett berendezési elemek listája, lelőhelyajánlással)
  • Csempekiosztás
  • Gépészeti kiállások helyének meghatározása
  • Falszín terv /falszínek kódokkal, tapéta, falpanelek, egyéb dekorok megjelölésével/
  • Asztalos munkák összesítő terve /egyedi asztalos és épített bútorokról méretezett falnézetek, (gardróbszekrények belső elrendezése is)
  • Fotorealisztikus 3 dimenziós látványképek

A teljes tervdokumentáció alapján a kivitelezők el tudják végezni a szakipari munkákat.

A kiviteli tervek átadása után kerül megfizetésre a honoráriumom fennmaradó 25 %-a.

Honorárium:

A lakberendezés díja egyedi, függ a tervezendő ingatlan méretétől, a munka jellegétől.  Legtöbbször a tervezendő ingatlan nagysága és a feladat összetettsége, bonyolultsága alkotja a kalkulált árakat.

  • Átlagos tervezési igény esetében a díj 13-18 eFt/m2,
  • Átlagon felüli tervezési igény esetében  19 eFt /m2 -től  (Ilyenek pl. kis méretű lakások, összetett funkció, bonyolult geometriájú terek, tetőtér, galériás lakás, lépcsők tervezése, több generáció, belsőépítészeti átalakítások)

Bónusz! Ha szeretnéd, be is járhatod – virtuálisan – lakásod tereit számítógépes programom segítségével, hogy még jobban el tudd képzelni, hogyan fog majd kinézni a valóságban.

TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAIM


  • Közreműködés a vásárlásokban
  • Helyszíni egyeztetés a kivitelezővel a munkák megkezdése előtt
  • Kivitelezés ellenőrzése
  • Kulcsrakész átadás

LÉPJ KAPCSOLATBA VELEM!

Írj nekem levelet, vagy hívj fel!

Az űrlap kitöltése után rövidesen felveszem veled a kapcsolatot.

A
Töltsd ki az űrlapot, írd le, milyen segítségre lenne szükséged.